×

Tisztelt Hegyvidéki Polgár!

Amint arról korábban már többször is adtunk tájékoztatást, a Normafa-rehabilitáció keretében fontos cél a parkolás, közlekedés szabályozása és a védett erdő besorolású területek megóvása. A fejlesztés részeként épült meg az „új Eötvös út”, amely elhúzza a gépkocsiforgalmat a gerincről. A Konkoly-Thege úti parkoló kialakításával pedig megszűnik a védett erdőben levő, a síház melletti aszfaltos parkoló és buszforduló, a területet visszazöldítjük, illetve közösségi térré alakítjuk. A „régi” Eötvös út felső néhány száz méteres szakaszát is a gyalogosoknak, kirándulóknak kívánjuk átadni.
A Konkoly-Thege út az átalakítás kapcsán a síház felé zsákutcává válik, így lehet kialakítani egy olyan kulturált, bekerített parkolót a régi helyett, amely nemcsak távolabb kerül a Normafa legszebb, panorámás, védett részétől, de egyúttal megszünteti a jelenlegi rossz gyakorlatot is: nem lesz lehetőség az Eötvös út szélén szabálytalanul, valamint a Konkoly-Thege úton szintén szabálytalanul és az erdőt károsító módon parkolni.

Az „új Eötvös út” a Normafa Gyermekvasút állomás és a Konkoly-Thege Miklós út között elkészült, és megkezdődött az új parkoló kialakítása a Konkoly-Thege úton (amelyet követ majd a régi parkoló felszámolása, ligetes pihenőhellyé alakítása, és a régi Eötvös út felső szakaszának rehabilitációja).

Az új útpálya üzembe helyezésével egyidőben a Konkoly-Thege Miklós út „új Eötvös út” és az Eötvös út közötti szakasza építkezés miatt lezárásra kerül, ezért a 21-es autóbuszok útvonalában 2020. október 10-től a következő módosítások lesznek:

  • Csillebérc, KFKI felé: az Eötvös úton a Normafa Gyermekvasút megállóhelyig a busz változatlan útvonalon közlekedik, majd balra fordul az „új Eötvös úton”, és a Konkoly-Thege Miklós úthoz érve ismét balra fordul, és onnan tovább változatlan útvonalon halad. E változás kapcsán a Normafa megállóhely kimarad.
  • A Széll Kálmán tér felé: a Konkoly-Thege Miklós úton a busz a Csillagvizsgáló megállóhelyig változatlan útvonalon halad, majd jobbra fordul az „új Eötvös útra”, amelyen tovább változatlan útvonalon közlekedik. A Normafa megállóhely ebben az esetben is kimarad.

A 21A jelű és hétvégente a 212 jelű autóbuszok a Normafa Síháznál jelenleg meglevő buszforduló megszűntéig egyelőre változatlanul közlekednek a Normafához.

A fenti időponttól a Csillebérc, KFKI felé tartó autósok is az új útvonalon közlekedhetnek.

Köszönjük megértését.
Hegyvidéki Önkormányzat

Rendben, bezár

Hírek

2019 július 31.

Vezetett túrák az egészségért


Egy erdei séta az év bármely időszakában feltölti az embert, a nyári melegben pedig az árnyat adó lombok még inkább kellemessé teszik a természetben való tartózkodást. A Normafát, ahol a város központjához képest mindig egy kicsit hűvösebb van, ilyenkor is sokan felkeresik, hogy sétáljanak, sportoljanak, vagy akár azért, hogy felmérjék fizikai állapotukat.

Ez utóbbihoz a Budapesti Szent Ferenc Kórház által kitalált és a Hegyvidéki Önkormányzat által egy évvel ezelőtt megvalósított, szív alakú túrajelzéssel ellátott kardioösvény nyújt segítséget. A speciális túraútvonal teljesítése elsősorban a szív- és érrendszeri betegséggel, magas vérnyomással élők, valamint cukorbetegek számára ajánlott, de egészségeseknek is érdemes kipróbálniuk betegségmegelőzési céllal.

Mindenki a kondíciójától függően döntheti el, hogy a 3 és fél, a 4 vagy az 5 kilométeres útvonalat járja be – ez utóbbi a Normafánál lévő síházat köti össze a János-hegy csúcsával. Az ösvényen összesen négy pihenőhely van, ahol az információs táblák iránymutatásait követve lehet pulzust mérni. Ez történhet manuálisan, azaz a csukló belső oldalán kitapintható ütőerünket megérintve, az érezhető lüktetések egységnyi idő alatt történő megszámlálásával, vagy pulzusmérő órával.

A pulzusértékeket a kiindulópontról elvihető túralapra lehet feljegyezni, majd a kör végén egy zárt gyűjtőládába dobni. Az adatokat szakemberek értékelik ki a Budapesti Szent Ferenc Kórházban. Amennyiben olyan eltérést látnak, ami orvosi vizsgálatot vagy konzultációt igényel, a megadott telefonszámon, e-mail-címen felveszik a kapcsolatot az érintettel, és előjegyzik kardiológiai szakrendelésre. Az intézmény tapasztalatai alapján a vezetett túrákon megjelenők három százalékánál derül ki, hogy betegek, és invazív beavatkozásra – koszorúér-tágításra, szívműtétre, pacemakerbeültetésre – van szükségük.

A kardioösvényt a legtöbben önállóan járják végig (a nagy érdeklődésre utal, hogy már mintegy tízezer darab elfogyott a Normafánál kihelyezett információs füzetekből), ugyanakkor a kórház által szervezett, gyógytornászok, egészségügyi szakemberek által vezetett túrákra is sokan jelentkeznek. Ezek nyáron is rendszeresen indulnak.

d.

A vezetett túrákra a normafatanosveny@szentferenckorhaz.hu e-mail-címen lehet jelentkezni.

(Forrás: Hegyvidék Újság)

További aktualitások

Közérdekű 2020 október 14.
GEODÉZIAI FELMÉRÉS A NORMAFÁN
Közérdekű 2020 szeptember 28.
Változás a közlekedésben
Közérdekű 2020 szeptember 10.
Normafa erdőlátogatási házirend
Összes

Kapcsolódó látnivalók és kikapcsolódási lehetőségek